I. Dunaújváros Challenger Cup

Tegnap este véget ért az I. Dunaújvárosi Teqball Challenger Cup, amely az itthoni rendezéseket tekintve minden eddiginél színvonalasabb volt.

 
Első nap az egyéni versenyek zajlottak. Ahol 4-ből 3 játékosunk sikeresen vette csoportja nehézségeit és bejutott a legjobb 32 közé. Ezt követően Velkey Balázst, a francia Hugo Rebaux, Murvai Kristófot világbajnok párosunk egyik tagja, Bányik Csaba és Rádli Józsefet a csapattárs Murvai Kristóf búcsúztatta. A továbbiakban az elődöntőben Csaba az egyéni 2018-as világbajnokát, Szécsi Barnát hagyta a háta mögött. A döntőben pedig szintén egy francia játékossal mérkőzött meg és 2:0-ás magabiztos győzelmet hozott a Phoenix számára. Gratulálunk Csabának, ez hatalmas siker!
 
Másnap a páros versenyre került sor. Akadémiánkból 3 páros indult el. Mindhárom párosunk sikeresen vette a csoportköröket és a nyolcad döntőig menetelt, ahol a Mezőfi / Bajor párost a lengyel, Patryk / Bartos duó búcsúztatta, míg a Velkey / Murvai párost világbajnokaink állították meg. Világklasszis párosunk egészen a döntőig menetelt, ahol a nagy rivális, Montenegró várta őket. Egy kiélezett, kemény párharcban végül mieink kerekedtek felül.
 
Köszönjük a rendkívül sikeres és színvonalas tornát a szervezőknek, az Infinity Teqball egyesületének! Köszönjük a támogatást id. Gattyán Györgynek! Gratulálunk minden résztvevőnek és további sok sikert kívánunk a versenyzéshez!
 
Hajrá Phoenix!?

no images were found

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: email

Elérhetőségeink

Közelgő események

május

június 2021

július
MO
TU
WE
TH
FR
SA
SU
31
1
2
3
4
5
6
Events for június

1

No Events
Events for június

2

No Events
Events for június

3

No Events
Events for június

4

No Events
Events for június

5

No Events
Events for június

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Events for június

7

No Events
Events for június

8

No Events
Events for június

9

No Events
Events for június

10

No Events
Events for június

11

No Events
Events for június

12

No Events
Events for június

13

No Events
14
15
16
17
18
19
20
Events for június

14

No Events
Events for június

15

No Events
Events for június

16

No Events
Events for június

17

No Events
Events for június

18

No Events
Events for június

19

No Events
Events for június

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Events for június

21

No Events
Events for június

22

No Events
Events for június

23

No Events
Events for június

24

No Events
Events for június

25

No Events
Events for június

26

No Events
Events for június

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4
Events for június

28

No Events
Events for június

29

No Events
Events for június

30

No Events

Facebook oldalunk