Nagy örömmel jelentjük be, hogy megalakult az Országos Teqball Szövetség.
Akadémiánk számára ez különösen boldog pillanatokat jelentett, hiszen a Szövetség élére id. Gattyán Györgyöt választották meg, valamint klubunk Elnökhelyettese, Veres Péter immáron a Szövetségben Alelnöki pozíciót tölthet be. Az Elnökségben továbbá helyett kapott Varga Balázs, junior edzőnk és Petri Zsófia a klub menedzsere is.
A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) Elnöke, Borsányi Gábor, Alelnöke Gattyán György, Végrehajtó Bizottságának Elnöke Huszár Viktor, valamint Főtitkára, Marius Vizer Jr is jelen voltak az OTESZ alakuló közgyűlésén, melyet szombaton, Budapesten rendeztek. A meghívott sportszervezetek a Szövetség Alapszabályát is elfogadták a tisztségek megválasztását megelőzően, melyre nyílt szavazással került sor. A Szövetség alapításánál 11 klub volt jelen alapítóként.
Az Országos Teqball Szövetség hazai, illetve nemzetközi szinten is részese lesz a sport fejlődésének. Központi szerepet játszik a versenyrendszerek kialakításában, az utánpótlás nevelésben, a sportszakemberek képzésében.
Büszkék vagyunk rá, hogy továbbra is hozzájárulhatunk a sportág haza sikereihez.