Phoenix CSR: Karácsonyi gyűjtésünk célba ért

December elején csatlakoztunk a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. akciójához.

A kezdeményezés keretein belül adományokat gyűjtöttünk nehezebb körülmények között élő gyermekek számára. Úgy gondoltuk, hogy felhívjuk a figyelmét a hazai teqball élet további szereplőinek is, hiszen minél többen csatlakoznak ehhez a nemes célhoz annál nagyobb segítséget tudunk nyújtani a rászorulóknak. 

Kijelöltünk egy adománygyűjtő pontot, ahova a segíteni vágyók el tudták juttatni adományaikat. A szervezők kiemelték azokat a használati cikkeket vagy termékeket, amelyekre a legnagyobb szükség volt. A gyűjtés december 13-ig tartott, és a december 15-én, kedden került sor az adományok helyszínre való eljuttatására.

Nagy örömünkre szép számmal érkeztek a felajánlások, amit hálás szívvel fogadott az intézmény.

Szeretnénk megköszönni a szervezőknek, hogy részesei lehettünk a kezdeményezésnek és reméljük sok gyermeknek okozhattunk örömet az ünnepekre. Köszönjük a program élharcosának és koordinátorának, a Világ- és Európa-bajnok vízilabdázónknak, Drávucz Ritának, hogy együtt segíthettünk a gyermekeknek.

Reméljük a jövőben ismét lesz alkalmunk együtt tenni egy jó cél érdekében.

Megérkeztek az adományok.

kép 1 / 2

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: email

Elérhetőségeink

Közelgő események

május

június 2021

július
MO
TU
WE
TH
FR
SA
SU
31
1
2
3
4
5
6
Events for június

1

No Events
Events for június

2

No Events
Events for június

3

No Events
Events for június

4

No Events
Events for június

5

No Events
Events for június

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Events for június

7

No Events
Events for június

8

No Events
Events for június

9

No Events
Events for június

10

No Events
Events for június

11

No Events
Events for június

12

No Events
Events for június

13

No Events
14
15
16
17
18
19
20
Events for június

14

No Events
Events for június

15

No Events
Events for június

16

No Events
Events for június

17

No Events
Events for június

18

No Events
Events for június

19

No Events
Events for június

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Events for június

21

No Events
Events for június

22

No Events
Events for június

23

No Events
Events for június

24

No Events
Events for június

25

No Events
Events for június

26

No Events
Events for június

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4
Events for június

28

No Events
Events for június

29

No Events
Events for június

30

No Events

Facebook oldalunk