A European Teqball Tour utolsó napján izgalmas összecsapások, magyar sikerek és Ronaldinho szórakoztatta a közönséget. A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont kapuira már a döntők kezdése előtte kiírták, „megtelt”.
A program a bronzmérkőzésekkel már a reggeli órákban elkezdődött, köztük 2 sportolónkkal.
A férfiak egyéni számában Katz Balázs 2-0-s győzelmet aratott az erdélyi, de román színekben induló, Györgydeák Apor ellen.
A női párosok mérkőzésen a világranglista élén álló Janicsek Zsanett/Vasas Lea kettős küzdött meg a harmadik helyért, amit 2-0-s győzelemmel kis is vívtak maguknak az erdélyi Barabási Kinga/Dakó Katalin duó ellen.
Az első aranyérmet Janicsek Zsanett szállította, aki a világranglista harmadik helyén álló amerikai Carolyn Greco ellen állt asztalhoz. A hazai pálya és a közönség óriási erőt adott a magyarnak. Szenzációként és hatalmas sikerként élte meg a győzelmet, hiszen – ahogyan azt már korábban nyilatkozta, idegen számára ez a kategória. Mégis vegyes érzelmekkel hagyta el a pályát, mert párosban nem sikerült csak a bronzmérkőzésig jutniuk társával.
„Az év legfontosabb versenye még hátra van számára, jövő héten kerül megrendezésre szintén Budapesten, a világbajnoki kvalifikáció második fordulója, ahol kiderül, ki képviselheti Magyarországot a novemberi világbajnokságon.”
„A jó szerva a győzelem kulcsa” – nyilatkozta a magyarok második aranyát szerző Bányik Csaba. Csabi az első világbajnoki címét is Budapesten nyerte vegyes párosban, kifejezetten feldobja, hogy szerettei, barátai előtt játszhatott döntőt.
A női páros döntőjében a világranglista második helyén álló Izsák Anna és Nagy Boglárka – akik délelőtt még egymás ellen csatáztak -, most csapatként álltak asztalhoz, ám nem jött ki számukra a lépés, hiszen Akadémiánk remek női duója, az Ács Krisztina/Kota Gabriella kettős 2-0-ra legyőzte a ranglista élén álló párost.
A négynapos rendezvény színvonalas magyar férfi páros döntővel zárult, sőt nagy örömünkre házi rangadónak nézhettünk elébe, hiszen a Bányik Csaba/Katz Balázs kettős a Cséri Soma/Velkey Balázs duóval mérkőzött meg. Bányikék végül 2:0 arányban tudtak győzedelmeskedni csapattársaik felett.
“Számomra ez különleges mérkőzés volt, ugyanis az egykori párom ellen kellett játszanom, ami sosem egyszerű. A mérkőzés látványosra és izgalmasra sikerült, amit elterveztünk Csabival, azt sikerült megvalósítanunk. Természetesen, nagyon örülünk, hogy négy Phoenix-es volt a döntőben” – mondta Katz. „Abszolút elmondhatjuk, hogy nagyhatalom vagyunk, próbálunk majd több nemzetközi túrára menni, ahol azért nem mindig a magyar csapat számít esélyesnek, de hála Istennek most Budapesten sikerült itthon tartani mind az öt aranyat”.
Ezzel a mérkőzéssel eldőlt, hogy minden döntőt magyarok nyertek.
Forrás: FITEQ